A hagyományoknak megfelelően ebben az évben is megszervezzük jótékonysági hangversenyünk.
Időpontja: 2013.november 25. 18.óra
Helyszín: Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium díszterme ( Szombathely Széchenyi u.2.)
A jószolgálati céllal megszervezésre kerülő program ebben az évben kibővül a másik nagy Zonta céllal összefüggésben jelentkező feladattal, amely a nők érdekében, életük minden vonatkozásában határoz meg számukra tennivalókat.
A 2013-as év a ZONTA SAYS NO kampány jegyében zajlik. Mivel november 25-e a Nők Elleni Erőszak Felszámolásának Nemzetközi Napja ,a hangversenyünket is erre a napra szerveztük ( így lett hétfő), s módunk lesz néhány gondolat erejéig erről megemlékezni, egy szakember: Dr Krecskó Erika Igazságügyi Szolgálat Vezetőjének segítségével. A szombathelyi club NEM-jét a felcsendülő zenével szeretnénk hangosabbá tenni.
A műsort a Művészeti Szakközépiskola és Gimnázium hangszeres szólistái és együttesei adják, tanáraikkal együtt.
Sodró Eliza színművésznő is fellép.